Végre szabadon
Elmentem Délkelet-Ázsiába, hogy megtudjam, hol menekíti át a LiNK csapata az észak-koreai menekülteket. Ezt találtam:
A disszidenseknek ehhez hasonló terepeken kell keresztülhaladniuk, hogy elérjenek egy biztonságos helyet Délkelet-Ázsiában.
Egy földúton kell átvergődnünk magunkat, végigzötykölődve az összes kátyún. A föld egyik oldalán a rizsnövények egészen az égig növekednek, míg a másikon a kukorica magasabbra nő, mint a furgon, amelyben utazunk. Az embernek olyan érzése van, mintha Iowa egyik vidéki részén haladna át, azzal a különbséggel, hogy itt az út szegélye pálmafákkal tarkított, és a hőség is sokkal nagyobb. A teherautó lassan halad előre, ide-oda ingadozva az úton, maga mögött mély keréknyomokat hagyva. Öt órája vezetünk a sűrű dzsungel szerű terepen, apró falvak mellett elhaladva. Ez utóbbiak olyan eldugottak, hogyha az ember pislogna, észre sem venné, hogy maga mögött hagyta őket. Úgy tűnik, mintha a semmi kellős közepén volnánk.
Végre megállunk, s leparkolunk a furgonnal. A LiNK területi felelőse egy vízmosásra mutat:
- Megérkeztünk - szólal meg, majd így folytatja: - Itt mentettük meg az észak-koreai menekülteket.
A következő órában százméterenként állunk meg, mert mindig rámutat egy mezőre, vagy egy kisebb fákból álló területre, és emlékeket idéz fel. Történeteket olyan pillanatokról, amikor csikorgó fékekkel lehúzódtak az út szélére, elcsúsztatták a furgon ajtaját, és az észak-koreai menekülteket behúzták a járművekbe. Történeteket olyan menekültekről, akikre olyan kiszáradva találtak, hogy alig tudtak vizet kérni megmentőiktől. Történeteket emberekről, akik összeestek a kimerültségtől, és akikre sárral beborítva, a földön feküdve találtak, a testükön hordozva a dzsungelben megtett hosszú út során szerzett sérüléseket.
- Mit tesznek először a menekültek, ahogy beszállnak a furgonba? - kérdezem tőle.
- Sokuk sírásban tör ki, és a könnyek csak patakokban folynak le az arcukon. Nem jutnak szóhoz, mert egyszerűen alig hiszik el, hogy végül sikerült eljutniuk idáig. Néhányuk arcán felvillan egy apró, diadalittas mosoly, és látom rajtuk, hogy minden egyes első pillanatot ki akarnak élvezni.
Lassan ráeszmélek, hogy nem akármilyen úton járunk.
Ez a földút a határ mentén kanyarog. Bár természetesen nem láthatjuk a vonalat, ha felvennék egy követ, és elhajítanám egy bizonyos irányba, nagy valószínűséggel a másik országban landolna.
Az észak-koreai menekülteknek ez a határ jelenti a mindent. Ha átlépik, szabadok. Észak-Korea kormánya itt már nem tartóztathatja le őket, és nem toloncolhatja vissza őket erőszakkal a hazájukba. A veszély elmúlt - szinte elpárolgott a délkelet-ázsiai tikkasztó hőségben és a fullasztóan nyirkos légkörben.
Ezek az emberek életükben először itt voltak szabadok - ezen a helyen.
***
Egy héttel később egy légkondicionált kávézóban ülök, magamba szippantva a túlárazott kávék illatát. Visszatértem Dél-Koreába, hogy meginterjúvoljak egy Északról származó nőt, akinek a LiNK kapcsolatain keresztül sikerült megszöknie az országból.
Négyszer vágott neki a szabadságba vezető útnak. Kétszer tartóztatták le az észak-koreai határon, egyszer pedig akkor fogták el, amikor már átjutott Kínába. Minden alkalommal a büntetés, melyet kiróttak rá, felfoghatatlanul kegyetlen volt, de az ehhez hasonló eljárások mégis gyakorinak számítanak a hazájában. Felidézi a borzalmas kínvallatást, amelyet ki kellett állnia a szökése miatt: ahogy a kínzás során beleverték a fejét egy falba fúrt szögbe; a kín, amelyet átélt, ahogy a cellatársait látta elsorvadni az éheztetéstől; ahogy érezte, hogy a szíve darabokra törik, miközben arra kényszerítették, hogy nézze végig, ahogy az ötéves kislányát megverik előtte.
Próbálok a tényekre fókuszálni - azonban az ő története egy azok közül, amelytől úgy érzem, mintha teljesen üressé váltam volna. Amelytől rám tör egyfajta undor, és érzem, ahogy tagjaim megdermednek.
Lassan mindketten kifogyunk a szóból. A vállai lassan leereszkednek, és már alig néz rám fel, próbálva kerülni a szemkontaktust.
Egy váratlan ötlettől vezérelve előveszem a mobilomat, és mutatok neki egy videót. Látom, ahogy a szemeibe hirtelen visszatér az élet. A kisfilmből már húsz másodperc is eltelt, de még mindig a képernyőre tapad. A videóban az a földút látható. Ugyanaz a hely, ahol végre elérte a szabadságot. A bal oldalon a kukoricás húzódik végig, míg a jobbon egy kis, pálmalevelek mögött megbújó parasztház látszódik.
- Emlékszik erre a helyre? - kérdezem finoman.
- Hogyan tudnám elfelejteni? - kérdezi, anélkül, hogy levenné a képsorról a tekintetét.
Ekkor láttam először mosolyogni az egész délután során.
- Ian McKay,
Liberty in North Korea
Csúcstalálkozó Dél-Koreában
A méltán "Változáshozó Csúcstalálkozó"-nak elnevezett esemény során, melyre a LiNK szervezésében Dél-Koreában került sor, 45 diákot és több ügyvédet hozott össze, akik a világ minden tájáról érkeztek az országba, többek között Észak- illetve Dél-Koreából, az Egyesült Államokból, Németországból és Japánból. A háromnapos esemény során a csoport több vitát és megbeszélést tartott az Észak-Korea jövőjét illető kérdésekről, valamint sok új információval gazdagodtak a saját szerepük fontosságával kapcsolatosan. Ők együtt egy élénk, szenvedélyes, változást hozó közösség részei, akik elkötelezettek amellett, hogy a javulást felgyorsítsák, amely Észak-Koreán belül az emberek miatt már elkezdődött.
214 csoport és 133 adománygyűjtő összesen 44827 dollárt segített összegyűjteni a három hónap során. Ez az összeg elég arra, hogy további 14 észak-koreai menekültet megmenthessünk.
Köszönjük Mindnyájatoknak!
Forrás: Donor Impact Report és medium.com
Comments